Én vagyok Ázsia!

Share on facebook
Share on twitter
Varga Dániel Aum

Sziasztok!

 

Varga Dániel vagyok, az AUM chefje. Az AUM egy ázsiai étterem Budapest szívében, amely az én szívemben is jelentős helyet foglal el. Öt évig ugyanis Thaiföldön éltem és főztem, most már azonban három éve itthon kamatoztatom a tudásom.

Ez az öt év rengeteget adott nekem. Megtanultam a dolgokat új szemszögből megvizsgálni, felfedeztem a Dél-Keleti tájakra és emberekre jellemző lazaságot és harmóniát. Magamba fogadtam ezt a különleges filozófiát és mindez kiérezhető azokból az ételekből, amelyeket az AUM konyhájában készítünk. Üdvözöllek a kreativitásban és különleges ételekben gazdag világomban!

 

Kreativitás a konyhában és a konyhán kívül

 

Vallom, hogy a kreativitásra születni kell, ez egy olyan képesség, ami nem tanítható. Persze fejleszthető, ha az alap rátermettség benned van. Régen más volt a szakács szakma, nem igényelt túl sok kreativitást, mégis ennek köszönhetem, hogy „megmérgeződtem” és vágytam a fejlődésre, az új dolgok elsajátítására. Egyszerűen, ha ránézek egy alapanyagra, mást látok benne, mint amit a többség, és ebben a szüleim keze is erősen benne van: észrevették, van bennem affinitás a téma iránt.

Az alkotóvágyam gyerekként persze nem a főzésben nyilvánult meg. Rajzoltam, szobrászkodtam, mindig is vonzottak a képzőművészetek. Számomra a konyhában való alkotás is egyfajta művészet, amit viszont nem lehet könyvekből megtanulni. Hogy milyen összetevőt hogyan értelmezel, abból mit lehet kihozni és milyen módon, ehhez a fogékonyság mellett már a tapasztalat is szükséges.

 

 „Érződik az ételeiden, hogy milyen lelkiállapotban vagy…”

 

Ezt egy korábbi munkahelyem tulajdonosa mondta és igaza is volt. Persze nem rossz értelemben. A főztöm egyszerűen tükrözi a hangulatomat. És ez jó, mert a gondolataim állandóan kavarognak, mindig keresem a dolgokat, amik motiválhatnak és ebből születnek azok az ételek, kreatív megoldások, amelyek most már szinte a védjegyemmé váltak.

A másik ilyen meghatározó tulajdonságom, hogy imádok kommunikálni! Rengeteg energiát kapok a vendégektől, fontos számomra a visszacsatolásuk, hogy reakcióba tudjunk lépni egymással. Rajtuk és a közvetlen környezetemen is múlik, hogy még rengeteg ötlet van a tarsolyomban.

Thaiföldön például nagyon hiányzott a négy évszak. Itthon ez megvan, itt időről-időre megújul minden, ez pedig nagyon fontos a számomra, kihat az egész lényemre, és a munkámra is. Egyszerűen feltölti a lelkem, amikor kisüt a nap. De az is, ha esik az eső, mert annak is megvan a maga szépsége. Szóval mindig jár az agyam, hogy miben lehet még megújulni, miből lehet még többet kihozni!

Mérleg a horoszkópom, és jellemző is rám, hogy állandóan mérlegelem a dolgokat, de már megtanultam, hogy az első gondolat a jó gondolat, durr, meg kell valósítani! Hát így születnek az ételek is az AUM konyhájában, szerencsére olyan kiváló kollégák közreműködésével, mint Maszlay Zoli és Szuharev Nyiki….

…. a sztorizást pedig innen folytatom a következő alkalommal! 😊

Szólj hozzá

Üdvözöllek!

Varga Dániel Chef vagyok, ez pedig itt a blogom, ahol megosztom veletek a gondolataim. Lesz szó ételekről, konyháról, az élet nagy dolgairól, tarts velem! :)

Kövess minket